Jól érzem magam és jól nézek ki. Végre egy kis lazítás. Sikerült átesnem a nehezén. Most, hogy belenézek a tükörbe és egy egészséges nőt látok, könnyű elhinnem, hogy nem is leszek többet beteg. Zenekar élete kissé zajos, de nem elkeserítő. Dobost kell ismét keresnünk, bár nagyon nem szerettem volna ezt, azonban véleményem szerint jót fog tenni a változás. Újra a régi pozitív hozzáállású, tettre kész része vagyok a zenekarnak. A felelevenített barátság révén megint elgondolkoztam ezen az egész betegségen. Alapvetően hiszem, hogy mindennek megvan az oka, amiért történik, és minden, bár gyakran nem úgy tűnik, előre mozdít. A betegség szörnyű volt, főleg az elején a bizonytalanság. Aztán a türelmetlenség, a mellékhatások, az ismeretlentől való félelem. De csak több lettem tőle. Másképpen szemlélem a dolgokat, másképpen értékelem magam. Megváltoztak a dolgok körülöttem, más az értékrendem, de ez csak pozitív irányba mozdított el. Mit is kaptam? Régi barátság újjáéledését, két új embert az életembe, akikre őszinte barátként tekinthetek (Bóbi, Némó – bár szerintem sosem fogjátok elolvasni, de köszi mindent!!!!!!!). Legyőztem félelmeket, és hiszek önmagamban. Kaillal töltött minden percet élvezem, az önzőségem sikerült félretenni.
Ó hát persze a nyelvvizsgám nem sikerült. Totál kiakadtam, mert nem akarok már több időt tanulással tölteni. Teljesen elfáradtam, úgy éreztem, hogy nem tudom megcsinálni, most lett volna a következő, amire teljesen felesleges elmennem, mert semmit nem tanultam mostanában, és augusztusban lesz a következő. Azt láttam, hogy megint egy elrontott nyár vár rám. Aztán fél éjszaka alatt helyére kerültek a dolgok. Az akkor is megcsinálom döntés született reggelre. Az angoltanárnőnk segített ebben sokat, meggyőzött, hogy most pihi, valószínűleg sok mindennel telítődtem, egy hónappal a vizsga előtt ráérek feleleveníteni a tanultakat, addig meg jót fog tenni a lazítás. Szóval először év vége, szünet koncertekkel, majd újra élvezni fogom az angol tanulást.
