Most lesz szerdán a kontroll. Félek tőle eléggé. Biztatom magam, hogy nem lesz semmi baj, és néha még el is hiszem. Egyébként egész jól vagyok, szépen lassan araszolgatok ki a múltkori rossz hangulatomból. Talán a zörgést is ritkábban érzem. A nyelvvizsgám persze most sem sikerült, mérges vagyok a családomra, mert szerintem az is közrejátszott. Most november elején megyek egy másik típusúra, szerintem nehezebb, mint a TELC-es, de legalább tollal kell írni. Most tuti kihagyom a kedves családomat ebből az egészből. November 7-ig nem veszem fel a telefont sem. Bízom benne, hogy jó lesz az eredményem, és akkor nagyobb lelkesedéssel megyek angolra is. Nem akarnék már sokáig tanulni.
féléves kontroll előtt
2010.10.10. 14:11 Leith blogja
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://leithblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr362359992
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.