Jól kezdődik az írás. Kétszer álltam neki és kétszer töröltem ki. Le akartam írni, hogy a nyelvvizsgám most sem sikerült, de aztán úgy gondoltam, hogy mégsem írom le. Aztán megint, és újra kitöröltem. Elég gáz, ha még itt sem leszek őszinte. Szóval nem sikerült, de már nem érdekel. Nem fogok most sem tanárhoz járni, sem gyakorolni, sem semmit csinálni. Márciusban elmegyek, úgy, hogy csak bemegyek az ajtón, aztán meglátjuk mi lesz. Aztán utána, meg utána, ha kell. A tanáromnak még nem mondtam, nem tudom, hogyan mondjam el neki, a kíváncsiskodó minden lében kanál kolléganőmnek elmondtam, a főnökömnek még nem, majd az is meg lesz valahogy. A lényeg az, hogy mindenkinek azt fogom mondani, hogy most nem megyek egy ideig, majd csak ősszel, legalább nem kell szembenéznem velük kéthavonta, hogy balfasz vagyok. Most a TELC-hez jelentkeztem, márciusban lesz, aztán majd meglátjuk. Tiszta gáz az egész. Azt hittem, hogy meglesz, és hogy nem felejtsem el az angolt, kitaláltam, hogy időnként angol nyelven fogok olvasni valami regényt. Kedvesem le is töltötte nekem a Narniát. Vicc, hogy 42 % lett a vizsgám, de a mesét folyamatosan olvasom, és még élvezem is. Kifejezetten szórakoztató és kikapcsoló élmény, nem pedig tanulásszerű. Egyáltalán nem használok hozzá szótárt, mert általában a buszon, vagy ilyesmi helyeken olvasom. Persze vannak olyan részek, amit kevésbé értek, vagy olyan kifejezések, amit egyáltalán nem, de ez annyira nem számottevő, hogy simán értem az egészet. Narnia után talán még a Harry Pottert is így olvasom majd el, mert magyarul úgysem olvastam. Ennyit a hülye angolról. A múltkori mérgem, dühöm, elkeseredésem lassan abbamarad. Most kitaláltam pár dolgot, hogy elmegyek megint valamikor a természetgyógyászhoz, vagy ilyenek. Aztán azon is gondolkoztam, hogy néhány alkalommal még elmegyek a dokihoz, aztán nagy ívben fogok szarni az egészre, nem megyek többet, majd csak a szokásos röntgenre évente, vagy nem tudom. Majd meglátom. Mostanában megint szar reggelente levegőt venni, de nem tudom, hogy mivel van összefüggésben. Éneklésnél annyi levegőm van, amennyi talán sosem volt. Reggel szar az első levegővétel. De ez is változik. Egy ideig szar, aztán nem. Aztán volt olyan is, hogy nagyon-nagyon szar volt, még talán sípolt is, aztán elmúlt. Akkor is éreztem ilyet, de az a baj, hogy akkor elég régóta nem szedtem az allergia gyógyszert, és lehet, attól volt. Most szedem, de nem mindig elég. Valamikor meg akkor érzem, amikor meg vagyok fázva. Igaziból meg kellene figyelnem, talán le is írnom valami táblázatba, hátha ez segítene abban, hogy tudjam mi ez. Viszont ha ez a sarcoidosis miatti csomók, akkor mókás, mert véletlenszerűen jön elő és múlik el, tehát kifoghatok egy jó vizsgálatot, de olyat is, hogy rögtön kitalálják, hogy szedjek gyógyszert, aztán elmúlna magától egy hónapon belül. Csak az a gáz, ha ezek kitalálják, hogy ez van, akkor olyan szinten fogok kiakadni, hogy nemhogy nem múlik el egy hónap alatt, de még fokozódni is fog. Lásd nyár, volt, amikor már nem is éreztem semmi gondot, aztán a sok hülye vizsgálat meg stressz olyan szinten borított ki, hogy csak na, aztán hogy megszaporodtak a csomók. Szerintem a műtét utáni tüdőgyulladási is csak részben volt a bajom forrása, akkor is sok csomó volt a tüdőmben, de hogy az ördögbe ne, amikor az orvos azt mondta, hogy tuti, hogy limfómás vagyok. Még mindig azon nevetgélek, hogy ráírták a papíromra a kímélő, stresszmentes életmódot, aztán ők stresszelnek. Szerintem simán értesíthettek volna, hogy ne menjek be, nincs eredmény, aztán nem lett volna plusz idegeskedés. Jaj, de jó, hogy százszor írom le ugyanazt, de valahol ki kell adnom magamból, és nem tehetek róla, hogy századszor is ugyanott tartok gondolatban. Úgyis azt kaptam meg, hogy az a baj velem, hogy ha gondom van, akkor nem elmondom és kész, hanem beszélek róla és többször is. Még akkor is, ha valaki megmondja, hogy mit kellene esetleg tennem. Ez persze a kedvesem volt, de hát mindegy is. Most nem akartam róla rosszat írni, mert tényleg úgy érzem, hogy tenni akar ő is azért, hogy legalább kettőnk között rendbe jöjjenek a dolgok. Sokat változott. Mostanában nem érzem olyan agyatlan zombinak, sem pedig érdektelennek. Biztos, hogy neki is nagyon rossz időszaka volt, és nem voltunk úgy egymásnak, ahogy kellett volna, hogy legyünk. Mostanában tudunk egymással néha még a problémákról is beszélni. Bár igazat megvallva inkább én beszélek, ő meg csak meghallgat, vagy valamit fűz hozzá, de legalább már nem teljesen egyoldalú. Nekem is nagyon sok mindent helyre kellett tennem a fejemben. Szembe kellett néznem a saját hibáimmal, és ez nem könnyű. Még gondolati szinten is, ha valamit beismertem, mindig volt rögtön egy „igen, de ő meg…” mentségem. Nehéz volt. Az is nehéz volt, hogy tegyek félre minden sérelmet, és próbáljak meg nyitni felé, mert máskülönben tönkremegy minden. Vannak olyan dolgok, amikre ha most is rágondolok, sírni tudnék, és pillanatok alatt tele leszek gyűlölettel, de ezt csak a megbántódottság hozza ki belőlem. Az meg nem fair, hogy esélyt sem adok neki arra, hogy ezeken a dolgokon túl legyünk. Nagyon szeretem őt. És ez a legfontosabb, a többi majd szépen lassan megoldódik.
Majdnem elfelejtettem. Kail nagyon sokat nőtt! :-)
